— Programok, helyszínek —

Szeptember 10. Vasárnap

Program Helyszín
10:00-11:00
Szabadtéri szentmise
Dugonics tér

Nagy szeretettel várjuk azokat az érdeklődőket, akik nem ismerik a liturgia mozzanatait, szimbolikus cselekményeinek jelentését, részleteit, de szívesen megismernék, megélnék azt, a celebráns Kondé Lajos püspöki helynök a szentmise folyamán bemutatja, megvilágítja ezt.  A szentmise zenei szolgálatát az Újszegedi és a Rókusi gitáros zenekar és kórus végzi.

Helyszín: a Katolikus Ház udvara

10:00-11:00
Tanévnyitó szentmise
Mórahalom
Ennek a programnak nincs részletes leírása.
10:00-11:00
Záróistentisztelet az Ökumenikus kórus szolgálatával
Háromszög (evangélikus templom és környéke)
Ennek a programnak nincs részletes leírása.
11:00-12:00
Aranygyapjú Társulat: Ének Szent György vitézről - zenés bábelőadás
Dugonics tér

A  szegedi csapat régóta érlelt terve, eddigi eredményei összefoglalásával valósul meg az „Ének Szent György vitézről” című zenés bábelőadásban. A bábos és az őt kísérő zenészek ötvözik a vásári bábelőadások harsány előadásmódját és a kobzos énekmondóknak a kora középkori keletet idéző zenei hangulatfestését egy olyan képi megjelenítéssel, amivel a hajdani vásári komédiások és képmutogatók járták az országokat.

Szent György mondája az egyik legkedvesebb témája mind a vallásos hősi költészetnek, mind az ikonoknak. Együtt jelenik meg benne a legendás népi hős és a szent figurája. A Szent György-kultusz sok elemében máig él, számos ország és nép hagyományában meghatározó jelentőségű, alakjának megidézésével az emberi élet örök kérdései merülnek fel.

A dalok szövegéhez Temesvári Pelbárt XVI. századi költeményét dolgoztuk fel.

Az előadás a 2012-es bemutató óta járja az országot, szabadtéri fesztiválokon, falunapokon, búcsúkon, szüreti ünnepségeken szerepelt nagy sikerrel.

 

11:30-16:30
Műhelybemutatók
Mórahalom

Gyöngyfűzés

Mézeskalácsdíszítés

Fafaragás

Seprűkészítés

Üvegmozaikkészítés

 

 

11:30-16:30
Lelkifröccs
Mórahalom

A mórahalmi bibliakör lelki beszélgetései.

11:30-16:30
Kézműveskedés
Mórahalom
Ennek a programnak nincs részletes leírása.
12:30-14:00
Ingyenes Tuk-Tuk vonatozás
Mórahalom

Regisztrációt követően a Székely kaputól indul az ingyenesen látogatható Mini Hungary parkba.

12:30-13:30
Bográcsos ebéd
Mórahalom
Ennek a programnak nincs részletes leírása.
14:30-16:30
Szent László játszóház és akadályverseny
Mórahalom

Szent László királyhoz kapcsolódó játékok, akadályverseny, társasjáték, lovaggá ütés.

14:30-15:00
Szatymazi plébániai zenekar
Mórahalom
Ennek a programnak nincs részletes leírása.
15:00-15:30
Drusa Band (mórahalmi zenekar)
Mórahalom

A zenekar 1 éve alakult meg,2016 nyarán, mindössze 3 taggal, a mórahalmi táncos fiúk társaságából. Egy kezdeti inaktívabb időszakot követően, plusz két taggal kibővülve 2017 januárjától kezdődően egy tudatosabb formát öltött zenélésünk, melyet havi 2-3 alkalommal folytattunk. Tavasszal még egy fővel kibővülve jött létre a jelenlegi 6 fős felállás.
Zenei repertoárunkban két darab feldolgozás mellett saját szerzemények szerepelnek, melyek leginkább a pop zene stílusjegyeit viselik magukon.
A banda legfőbb összetartó ereje az, hogy évek óta egy baráti társaságot alkotunk. Muzsikálásunk célja, hogy jól érezzük magunkat, abban bízva, hogy ez az érzés átragad a közönségre is!

15:30-16:30
Szabad-On koncert
Dugonics tér

Isten dicsérete modern keresztény dalok megszólaltatásával. Fontos a szöveg, fontos a dallam, fontos a zene, fontos az ének, de a legfontosabb maga az Öröm, mely Istentől kapott ajándék! Élünk azzal, amit Tőle kaptunk, azért, hogy Ő Neked is ajándék lehessen. Csak Szabad-On!

15:30-16:00
Domaszéki plébániai zenekar
Mórahalom
Ennek a programnak nincs részletes leírása.
15:30-19:00
Napforduló Szolgálat
Dugonics tér

A Rákbetegek Országos Szervezetének szegedi szolgálataként működünk 1991 óta.

Tevékenységeink közé tartozik:

-prevenció,szűrőprogramok népszerűsítése

-önsegítő módszerek ismertetése

-betegségek körüli félelmek eloszlatása

-érintett családokkal való kapcsolattartás

-beteg és orvosa közötti kapcsolat erősítése

-intézmények betegeinek látogatása

-szórólapok kihelyezése

-házi gondozó szolgálat

A Napforduló Szolgálat mellett működik az Ametiszt Klub,a gyógyult betegeket segíti.

Tevékenységei közé tartoznak:

-kirándulások

-gyógytorna

-havonta klubnap

-beszélgetések

 

A Tágas Tér Fesztivál 2017-re szeretnék információs anyagokat kivinni és terjeszteni.

Beszélgetéseket folytatni.

Életvezetési tanácsadónkkal rövid kis teszteket töltetnénk ki, értékelnénk.

Szeretnénk ha megtalálni mindenki, akinek szüksége van ránk.

Várunk szeretettel minden kedves érdeklődőt.

NAPFORDULÓ SZOLGÁLAT SZEGED

 

15:30-19:00
Gyermekláncfű Alapítvány
Dugonics tér

A Gyermekláncfű Anyaotthon Alapítvány 2015-ben jött létre azzal a céllal, hogy a szociális tevékenységek közül a családvédelemmel foglalkozzon. Azoknak a nőknek és gyermekeiknek tud átmeneti segítséget nyújtani, akik krízishelyzetbe kerültek egy adott ponton az életükben. A krízishelyzet sokféle lehet: hirtelen el kell hagyniuk az otthonukat, mert veszélyeztetve vannak, szülés után a kórházból kikerülve nincs hová menniük, családon belüli erőszak áldozatai váltak.

Eddigi tevékenységeinkről röviden: 2016.október 1-én első alkalommal rendeztük meg a Gyermekláncfű Tudás-Futást, amelynek célja a kimagasló szintű tanulmányokat folytató, Gyermekvédelmi Szakellátásban élő, gyermekek és fiatal felnőttek támogatása volt. Facebook oldalunkon rövid, személetformáló írásokat teszünk közzé, valamint kéthetente olyan saját írású cikkeket jelentetünk meg,melyeknek témái többek között a szorongás, a szeretet, a család szerepe, az alkohol és drog abúzus, a fizikai elhanyagolás és annak lelki következményei.  Néhány cikkünk kis videó formájában is megtekinthető.


15:30-19:00
Három Királyfi Három Királylány Mozgalom
Dugonics tér

A mozgalmat Dr. Kopp Mária alapította azért, hogy a kívánt gyermekek megszülessenek. Segítjük a családbarát szemlélet elterjesztését!

Amit nálunk találhatsz: Párkapcsolati kérdőív, Tájékoztató szülésfelkészítőkről, Baba zászló és vándorbölcső, Apa füzetek, Beszélgetés munka és magánélet összehangolásáról, Családbarát helyek listája, Baba-mama klubok elérhetőségei, ...

Öltözzetek be királyfinak és királylánynak!

Gyerekekkel koronát készítünk, rajzolunk!

http://www.haromkiralyfi.hu

15:30-19:00
Kiút Alapítvány
Dugonics tér

A Kiút Alapítvány 2005-ben jött létre azzal a céllal, hogy segítse a szenvedélybetegeket függőségükből való felépülésükben. Személyes tapasztalataik alapján tudták, milyen rögös a függő karrier, hogyan futja a köröket a beteg, és hogyan tagad, mielőtt legyőzi a végső kétségbeesés. A céljukat ezeknek a köröknek a csökkentése jelentette, a betegségtudat kialakítása az aktív szerhasználókban, valamint azok kezelések felé terelése. 2010 május 1-től működtetjük alacsonyküszöbű szenvedélybeteg szolgáltatónkat, a Szermentes Sziget Szenvedélybetegek Alacsonyküszöbű Szolgáltatóját. Az igénybe vehető szolgáltatásaink: egyéni és csoportos tanácsadás, konzultáció józanodó csoport az amerikai Minnesota modell szerint, információs telefonvonal, jogi tanácsadás, segítségnyújtás a szociális és/vagy egészségügyi szolgáltatások eléréséhez, ártalomcsökkentés, közvetett megkereső munka, filmvetítések,krízisintervenció, állapotfelmérés

Programtervünk:

Szórólapok kihelyezése, ingyenes és névtelenül kitölthető tesztek kitöltése az érdeklődőkkel, melyek a szerhasználattal, attitűddel kapcsolatosak, a szenvedélybetegségek terápiás kezelésében alkalmazott könyvek, illetve könyvlista kihelyezése, valamint tájékoztató anyagok a szenvedélybetegségekről, felépülési módszerekről, lehetőségekről, beszélgetés a szolgáltató munkatársaival, felépülő (több éve absztinens) szenvedélybeteggel.

17:00-18:00
Mentés Másként Trió nosztalgia koncert
Dugonics tér

“A Mentés Másként Trió elsősorban magyar népzenét játszik, de előadásaikat áthatja az újraéneklő éltetés és az alkotó kísérletezés szelleme” – olvasható a szegedi kötüdésű népzenészek zenekari honlapján. “A népi éneklés és táncmuzsika mesterségét mélyen ismerik. Tisztában vannak a színpad törvényeivel, amelyek a hagyományos zenének elkerülhetetlenül új létmódot adnak. Az új utakat úgy keresik, hogy ragaszkodnak a hagyományos ének – hegedű – koboz minimál-zenekarhoz, s ősi dallamainkat nem kötik idegen ritmusok, divatos áramlatok béklyójába.”

Fábri Géza kobzos, Fábri-Ivánovics Tünde népdalénekes és Lipták Dániel népi hegedűs 2005-ben alapította a Mentés Másként Trió nevű formációt, melyhez 2015-ben csatlakozik Molnár Előd Balázs furulyás, táncos, akivel manapság már négyes  felállásban, Mentés Másként Együttes néven koncerteznek.

A virtuóz koboz játékmód a védjegyükké vált, a népi éneklés és táncmuzsika mesterségét mélyen ismerik. Tisztában vannak a színpad törvényeivel, amelyek a hagyományos zenének elkerülhetetlenül új létmódot adnak. Az új utakat úgy keresik, hogy ragaszkodnak a hagyományos ének – hegedű – koboz minimál-zenekarhoz, s ősi dallamainkat nem kötik idegen ritmusok, divatos áramlatok béklyójába.

A trió tagjai gyűjtőként, előadóként és zenetanárként elmélyültek több magyar lakta vidék, különösen a moldvai csángó magyarok zenei hagyományaiban. Így mára a magyar táncházmozgalom, a népzenei feldolgozások és az énekelt versek színterének meghatározó alakjaivá váltak. A Dugonics András Piarista Gimnázium művészetoktató piarista tanáraiként növendékeiket is bevonva rendszeres kapcsolatokat ápolnak moldvai csángó falvak fiataljaival és öregjeivel. A közös alkotás örömét a diákjaik a Népzenei Kamaraműhely tagjaiként tapasztalják meg. Odaadó munkájuk sikerét példázza számos megjelent CD lemez és sok-sok fellépés, koncert, turné.

 

A Tágas Tér Fesztiválra nosztalgia koncerttel készültek, s nem csak azért, mert újra a korábbi Trió felállásban lépnek színpadra. Olyan műsorszámokat válogattak, amelyek méltán lettek “Mentés Másként sláger számok”, s amelyeket már igen sokat vágytak újra hallani tőlük. A Közönségük magával ragadó, egyedi zenei élményre számíthat!

A Mentés Másként Trió tagjai:

Lipták DánielNépművészet Ifjú Mestere, Halmos Béla vándordíjas népi hegedűs, népi hegedű tanár

Fábri Géza – Bács-Kiskun megye Művészeti Díjas, Szeged Megyei Jogú Város Alkotói Díjas, Párhuzamos Kultúráért Életmű Díjas kobzos előadóművész, koboz és népi pengetős hangszer tanár

Fábri-Ivánovics TündeNépművészet Ifjú Mestere, Vass Lajos Nagydíjas, Kölcsey Emlékéremmel jutalmazott, Szeged Kultúrájáért Aranygyűrűvel kitüntetett népdalénekes előadóművész, népi ének tanár

További információ: www.mentesmaskent.hu

17:00-18:00
WindSingers acapella együttes
Mórahalom
Ennek a programnak nincs részletes leírása.
17:00-18:00
Gyermekláncfű Alapítvány - Mi kell a boldogsághoz? (kötetlen beszélgetés)
Dugonics tér

Kötetlen beszélgetés, amin bárki részt vehet, akit érdekel a téma: Boldogság (Mi kell a boldogsághoz? Mi akadályozza a boldogság elérését? A harmonikus szülő-gyermek viszony,  A boldog családi élet).


18:30-20:00
Keresztkérdés koncert
Dugonics tér

A gengszterrapperek felköthetik a gatyát, mert új menőség van a piacon: a Keresztkérdés egyházi hiphopzenekar nem térít és nem dobálózik Biblia-idézetekkel, helyette pörgős, slágergyanús szerzeményben értekezik a világról. 100% igaz hiphop, 0% káromkodás!


Tetejére

Cím: 6724 Szeged, Hétvezér utca 5.

E-mail: tagasterfesztival@gmail.com

Írjon nekünk!



© Tágas Tér Fesztivál 2017