Adótanácsadás és könyvelés cégeknek!
A cégek számára igencsak fontos, hogy egy megbízható, felelősségteljes, könyvelési munkájáért felelősséget vállaló könyvelővel, gazdasági tanácsadóval álljon kapcsolatban, mint a cég egészének, mind az alkalmazottak bérével kapcsolatos feladatok ellátása szempontjából.
A könyvelőirodája egy olyan cégcsoporttal áll szerződésben, mely cégalapítással, valamint különféle egyéb cégügyekkel foglalkozik. A könyvelőink egytől-egyik felelősséget vállalnak az általuk végzett könyvelésért, illetve papírral rendelkező gazdasági tanácsadóként segítik önt az Önnek leginkább megfelelő adózási forma kiválasztásában.
A könyvelés mellett bérszámfejtéssel is támogatjuk Önt, illetve érthetővé tesszük a számára a bonyolult gazdasági kifejezéseket. Eseti megbízások alkalmával is számíthatnak ránk ügyfeleink- Áraink kedvezőek, az elvégzett munka alapján állapítunk meg egy árkategóriát, tehát azokban a hónapokban amikor kevesebb a könyvelés, kevesebbet, amikor pedig több értelem szerint magasabb a könyvelési díj. Ez a korrekt ajánlat minden ügyfelünk számára kielégítő lehet, hiszen a legtöbb könyvelőirodával épp az a probléma, hogy vagy túl magas az ár, vagy pedig gyanúsan alacsony. Nálunk fair áron kaphat megbízható szolgáltatást!