Gyors bélyegzőkészítés modern technikával

A bélyegzőket régen úgy készítették, hogy egyesével kifaragták a szöveglemezen a betűket – ellenben ma lézergravírozásos technikával alakítják ki a bélyegző egyedi felületét. A bélyegző szöveglemeze tehát ezzel a lézergravírozásos technikával készül, a háza pedig a gyárban kerül összeállításra.

A gyárak legyártják a „nyers házakat”, melyeket kiküldenek a forgalmazóknak, ahol a szöveglemez készül. Az üzletekben személyesen, illetve a honlapokon is biztosítanak már a legtöbb helyen lehetőséget a rendelés lebonyolítására, azaz a bélyegző adatainak rögzítésére. Ha a honlapokon keresztül adjuk le a rendelést, akkor beírhatjuk az összes adatunkat magunktól: kezdve a cégnévvel, az elérhetőségekkel és a címünkkel. Ezeken kívül pedig feltölthetjük logónkat, és/vagy aláírásunkat, melyeket szintén fel tudnak már ma tenni a bélyegzőre. Az egész lenyomatot megtervezhetjük online, majd elküldjük a rendelést, mely rövidesen el is készül. A szöveglemez gyors nyomtatása után ugyanis csak össze kell ragasztani a kész elemeket és már használhatjuk is a bélyegzőnket.

Ma már mindössze 10-15 perc alatt elkészíthetőek a céges bélyegzők az adását követően, így igazából akár azonnal kézhez vehetjük a szövegbélyegzőt.